A nevem Ena, ez pedig az én online menedékem, ahol elsősorban a gondolataimat, érzéseimet, valamint hosszabb-rövidebb írásaimat gyűjtöm össze. Találhatsz még nálam egyszerűbb grafikai szárnypróbálgatásokat, könyvkihívásokat és alkalomadtán dekorációs ötleteket is, amikkel az otthonom igyekszem hangulatosabbá varázsolni. Bővebben... >>>

Ha dobnál egy like-ot...Ha itt az oldalon hagynál nyomot...Ha levélben üzennél...


Jani és Pisti. TheVR.
Make Love Not Warcraft.Honlap szerkesztéshez.Amy világa.Kreatív ötletek.Borostyán Sziget.
Remie kuckója.
Emily gondolatai.Laura könyvespolca.Színes szavak.Egy titokzatos világ.

Ők itt mindenféle fájdalmaim ellenszerei, néha aktuális, máskor régi örök-kedvenc dallamaimmal bővítve ezt a végtelenségbe nyúló listát, amit a youtube révén megoszthatok veled is.

Nella Fantasia ~ Gabriel's Oboe
Ennio Morricone egyik szépsége.



Még több kedvenc dallamom itt . . . >>>

 
szavazás
Hozzád melyik áll közelebb?

Olvasás.
Írás.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÓLAM AKTUÁLIS BETŰK KÉPEK DEKOR KIHÍVÁS

frissítések // hírek // a legújabb tartalom

A szépségről.

Huszonnyolcadik morzsa.

Olyan könnyű beleszeretni egy szép arcba, vagy a hangba, ami a fájdalmunkról énekel, de még egy könyv illatába is, ha a sorok között arról mesél, hogyan olvassuk ki egymás szeméből a szenvedélyt.
Annyi minden egyszerre a szépség, és mégis olyan egyszerű csodákat vonz az életbe.

Nyugalmat. Hogy néha békét kössön ész és szív.
Bátorságot. Azzá válni, akinek szeretnénk, ha látnának.
Türelmet.  Ami sosem feszíti szét erővel a rózsák bimbóit.
Csendet. Benne az összes válasszal.

Az igazi szépség kerüli a rivaldafényt; saját ragyogása van. Rajta nem fakít még az elmúlás sem, hiszen kedve szerint újjászülethet bármikor. Mint a titkos hely, ahol esténként a tengerbe csókol a nap.
Szeretet-vászonra mázol üzeneteket a remény összes színén, hogy mindenki megértse: néha könnyebb megtalálni másban, amit magunkban hiába keresünk.


> > Elolvasnád a többi morzsát is? < <

2017.03.20. 10:02, Ena

Egy ölelésnyi könyv.

Reszkess, Westeros! ^^

Igaz, hogy ma Remus Lupin születésnapja van (Ez alkalomból pedig Merlin éltesse még odaát is! ^^ <3), viszont én is kaptam ajándékot, egy ölelésnyi könyvnek álcázva. :3

2017.03.10. 14:09, Ena

A reményről.

Huszonhetedik morzsa.

Bárkit kézen fog és túlél mindenkit. Koronát dúdol fölém a csendből, mikor magányos vagyok, és ijesztő viharokból szakít nekem kabátot, hogy pajzsként viselhessem, ha félek. Legutóbb eső után lepett meg; a szivárványt tűzte díszként a hajamba.

- Na, hogy tetszik?

- Add inkább valaki másnak! Én nem merem hordani. Sosem leszek elég bátor ilyen őrült színekhez.

- Nem azért kapod, mert kérted. Csak teszem a dolgom. Végigsétálok veled az álmaidon, megmutatom, mi lenne, ha megint engednél annak a különös érzésnek, ami veled ébred minden reggel. A küldetésem akkor ér véget, mikor majd újra hinni kezdesz a kis hangocskának, aki a füledbe sugdos nyújtózkodás közben:

Ma. Minden. Lehetséges.


> > Elolvasnád a többi morzsát is? < <

2017.02.28. 17:04, Ena

Tavasz csalogató.

Hátha hamarabb érkezik. :)

Halló! Tavasz csalogatóként csináltam néhány új avatart a virágzó évszak tiszteletére. Tervem pedig van még ezer (fejben is, készülőben is), és bár itt nem mindig látszik, én bizony pörgök a háttérben megállíthatatlanul. Nem értem miért (jó, ez hazugság), de nem merek elhozni ide mindent, aminek itt lenne a helye. De majd összeszedem magam, ígérem! Magamnak. Azt mondják úgyis, hogy tavasszal könnyű csak igazán nagy levegőt venni és kicsit bátrabbnak lenni. :3








> > Megnéznéd a többit is? < <

2017.02.18. 13:24, Ena

A szilánkokról.

Morzsa. A huszonhatodik.

Törött emberek ragasztgatnak magukra földön heverő szilánkokat, a legtöbbnek az sem számít, ha valaki más színeiből épít magának új arcot a fintor elé. Nem azt bánják, hogy darabokra hullanak, a szégyentől jobban rettegnek, mert a kirakat díszein soha még egy repedés sincs.

Ezer idegen élet csörömpöl néma sikolyt a meztelen talpaik alá, ahogy egyre kétségbeesettebben, már térdig gázolnak a törmelékben. Elesnek, mégsem nyújtanak egymásnak kezet. Segítségre szorul mind, de csak véres cserepekbe kapaszkodnak.

Aztán megrészegíti őket a ragasztó szaga. Ezért lesz minden egyes újabb seb, egyben a következő elmulasztott lecke is.

Most még nem látják, miért nem szabad fájdalomra cserélni a tökéletlenséget.

És mire megértik, talán már csak a hegeik maradnak igaziak.


> > Elolvasnád a többi morzsát is? < <

2017.02.11. 14:18, Ena

Morzsa. Az újrakezdésről.

Régebben írt morzsa, aki most ismét aktuális. :)

Kedves, Tiszta Lap! Lehetne, hogy mindig ilyen makulátlan maradj? Tudod, hogy gondolkodás nélkül összegyűrlek, ha megint elrontod nekem. A baj pedig itt kezdődik: abban a pillanatban, hogy elhajítalak a többi mocsok közé, máris hiányzol. És mikor rád gondolok, néha észre sem veszem, hogy leírom a neved, ezzel kész is a következő méregből gyúrt galacsin.

Tényleg a papírral van a baj? Ugye minden a te hibád?

A kukából is kihalászlak. Ha válaszolsz.

Nahát, nyúzottnak látszol. Így már egészen hasonlítunk. Tudtam, hogy nem kellett volna eldobjalak.

Tessék, tiéd lehet a kezem. Rajzolsz nekem kicsit? Tartozol ennyivel, hiszen megmentettelek!

Micsoda? A lábam is akarod? Legyen. De akkor jobb, ha viszel mindent.

Hogy mit adok cserébe? Még több ráncot, ha nem fogysz ki a kérdésekből!

Tudod, amikor így megsértődsz, már tényleg majdnem olyan vagy, mint én.

De még haragodban is ügyelsz rá, hogy fájdalom nélkül vedd át tőlem az irányítást. Megérted, hogy idegen viselkedésed hosszú ideig csak álarcként viselem majd magamon, mégis türelmes maradsz. Időbe telik, mire én is belátom; tiszta lapot kezdeni nem azt jelenti, hogy a régi élet nem papírzörög többé ugyanúgy a bőröm alatt. Csakis akkor lehet kényelmesebb viselet egy új kezdet, ha néha hagyom, hogy az események írjanak engem, és nem pedig fordítva.


> > Elolvasnád a többi morzsát is? < <

2017.02.01. 19:41, Ena

I'm gonna swing...

...from the chandelier! \o/

Maddie Ziegler ihletésében készítettem a laptopomnak ezt az új háttérképet. Rémegyszerű, tudom, és éppen olyan világos is, mint a legtöbb, amit az utóbbi időben csináltam, de mostanában az ilyesmit szeretem viszontlátni a monitoron. Ha esetleg megtetszik valakinek - rajtam kívül -, használja egész nyugodtan, a teljes méret (1366x768) csak egy kattintásra van. :3


> > Megnéznéd a többi háttérképem is? < <

2017.01.27. 14:22, Ena

Morzsa a szomorúságról.

Akivel végre elengedtük kicsit egymás kezét. :)

A leghalványabb fényt is azonnal kiszimatolja, és máris ott lohol a nyomomban. Most épp azt akarja elhitetni velem, hogy több lehet egyszerű árnyéknál, ha hirtelen úgy dönt, lelép a falról és arc nélkül vigyorog rám.

- Ezúttal ki vagy? - Tartok a válaszától, ijesztő neveken mutatkozik be, mikor kettesben vagyunk.

- Valakinek kevés, másnak túl sok. Engem cserélsz el olyan könnyen hamis mosolyra minden alkalommal, mikor valaki megkérdezi: hogy vagy? Még égeti a könnycsepp a tenyered, de zsebre vágod azt is. Lehet, hogy a szomorúság vagyok, te viszont az egyik legnagyobb hazug, akiben valaha éltem. Mégis mitől rettegsz ennyire? Miért nem tőlem félsz? Feketébe márthatok mindent, amit szeretsz. Ez nem ijeszt meg? Az fontos csak, hogy titokban tartsd a létezésem? Mi értelme a rabságodnak, ha a börtön is te vagy? Miért nem küzdesz inkább ellenem? Könnyebben megadom magam, mint hinnéd. Mert nem ellened vagyok, hanem miattad létezem.

Engedj a bőröd alá és megmutatom!

Micsoda megkönnyebbülés lenne mindkettőnknek.

Elfelejteni egymást egy őszinte mosoly alatt nyújtózkodva.


> > Elolvasnád a többi morzsát is? < <

2017.01.19. 08:35, Ena

Egy nyúlfarknyi fanfiction

Remus/Tonks, mert nem tudom elfelejteni őket :)

Épp nasira vadásztam tegnap éjjel a konyhában, amikor alig fél perc kutakodás után feltűnt, hogy nem kapcsoltam villanyt, de a majdnem-telihold fénye mégis bőven elég volt, hogy felderítsem a terepet. Bámészkodtam kicsit az ablakban, aztán már a zsákmányomról is Remus Lupin jutott eszembe, meg Tonks, és hogy nekik milyen nagy szükségük volt ilyenkor a vidámságra. És szeretem elszigetelni őket még a háború zajától is, ezért írok köréjük olyan gyakran egyszerű jeleneteket, boldog perceket, rózsaszín hétköznapokat. Mint most is. De azt hiszem, máris többet beszéltem, mint ez a rövidke fanfiction, hiszen az egész alig  pár száz szó.  :$

Remus/Tonks ~ Menedék

2017.01.11. 15:57, Ena

A csendről.

Már nem is számolom hányadik morzsám. :)

Ócska szellő másnak a szélvihar, ha olyan apró, hogy csak a járda felett tekereg, egy marék avarral hadonászva. Mindenki látja, mégsem vesznek róla különösebben tudomást. Mert ma nem ők benne a levelek, nekünk jutott ki az őrült pörgés, és vele az esély a zuhanásra, vagy épp elengedni a hangunk kicsit. Hogy aztán nap végén, mikor emlékek ereszkednek le körénk a vihari utáni csendben, miénk lehessen az egyik legkedvesebb némaság is, ahogy szeretkezést követően nyugalomért reszket két lélegzet.


> > Elolvasnád a többi morzsát is? < <

2017.01.01. 16:06, Ena

Szárnyak zaja.

A tündérek vajon hisznek még az emberekben?

:wave: by dxd Avatarokat készítettem ma, tündér(mese) témában. Közben egyre jobban összemelegedtünk a photoshop és én, a tündérek meg csak suttogtak a fülembe: soha ne alkudozz magaddal, ha az álmaidról van szó! Hidd el, és várd, és kergesd, amit elképzeltél, a lényeg, hogy maradj hű, ne cseréld könnyen másikra! Ki tudja, lehet ő kap majd szárnyra egy váratlan pillanatban helyetted is.


(Folytatás a "bővebben" linkre kattintva)

2016.12.21. 08:03, Ena

Megint morzsa, ismét száz szóban.

A türelmetlenségről.

Együtt élni a Holddal sötét és hideg kaland. Lelkifurdalás nélkül élvezni a napfényt, talán még nehezebb. Csak kifújni a levegőt és lehunyni a szemem, miközben ott csimpaszkodik minden gondolatomon a bizonytalanság. A törékeny jelen pedig nem érti; mi kúszhat úgy a libabőr alá, hogy mosolyognom kell tőle, de közben fáj is?

Mi tartja szüntelen dobolásban a lábam? Vajon ebben az állandó várakozásban kellene kitaposnom egy új utat? Amelyiken haladva az álmokból tervek lesznek, a kérdőjelek elfelejtik, hogyan kell görbülni, én pedig rátalálhatok egyre több olyan helyre, ahol nem szégyellem, aki vagyok. A két fülem, meg a bordáim közt.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.12.16. 20:25, Ena

Az egyszerű életről.

A huszonkettedik morzsám, kis rendrakás után. :)

A falevelek tényleg akkor a legszebbek, mikor már bárki rájuk taposhat odalent? Ha padlón vagyunk, ez miért nem jut eszünkbe? Csak fekszünk az avarban felejtve, kimerülten, de már nem látjuk a színeket.

Sokszor könnyebb észrevenni azt, ami fáj, főleg ha csontig hatol, és valódi seb nélkül is úgy kínoz, hogy mindent összemaszatol, mégsem vérzik sohasem. De meglátni a kopaszodó lombban a koronát, ugyanilyen egyszerű.

Mint hagyni egy huncut félmosolynak, hogy megpihenjen kicsit az arcomon; úgy nyugtat meg, hogy észre sem veszem, és közben nem kér érte semmit. Mert ő igazából nem is az enyém, tőled kapom kölcsön mindig.
Hogy rombolja kicsit a Poklot, itt bent.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.12.05. 20:54, Ena

Kiültem a dombtetőre.

Miért nem néztem szerteszét?

~ esőcsepp a tarkón ~ kötött pulcsi ~ forralt bor ~ didergés  ~ sápadt levelek ~
~ egy szál gyertya azokért, akik hiányoznak ~ és egy másik, a hangulat miatt ~

Tetszik, hogy az ősszel együtt térek vissza online menedékembe, mert így nem csak a kinti szomorkás köd ül majd a ruhámon, meg a hajamban, de főleg a gondolataim közt, hanem az a mosolygó narancsfény is, aminek lehunyt szemmel minden illatát érzem. Ilyenkor azt képzelem, így próbál meg átölelni a legszebb évszak, láthatatlanul is aranyszín melegséggel.

Talán ezért is készítettem visszatérésem apropójára néhány tarka, őszi avatart, és azt hiszem, fogok majd írogatni is megint, de vissza kell rázódnom előbb a merszbe, amihez még mindig remek tanárom van, aki nem csak türelemből, hanem kitartásból is diplomázott. ^^







> > Megnéznéd a többit is? < <

2016.10.21. 16:38, Ena

Nyár van, Nyár! :)

És a huszonhetedik morzsa. Hmm... a muszájról?

^^

Vannak pillanatok, amik attól lesznek igazán különlegesek, hogy tudom, soha nem történhetnek meg újra. Ezért sírok néha olyankor is, amikor mindenki más nevet körülöttem. Pedig, ha engednék, belőlük is meríthetnék most erőt, míg néhány cipősdobozba meg zsákba csomagolom huszonnyolc évem.

De talán nem is az a fontos, hogy velük vagy nélkülük indulok-e. A változás kell most, és nem a társaság. Még így is, hogy csak remélhetem; van valahol egy hely, ahol kertelés nélkül kimondhatom, amit gondolok, ahol annyiszor keverhetem össze a naplementéket a hajnalokkal, ahányszor csak akarom, és ahol a bajból sem mindig a vészkijárat lesz az egyetlen friss levegőre nyíló ajtó.

Fáradt vagyok, félek kicsit, a szomorúság mégis elkerül. Talán nincs már rajtam elég hús, hogy rághasson a bánat? Akármi is ez, két kézzel kell kapaszkodnom belé, egészen addig, amíg megtanulom az új életem ábécéjét, hogy aztán mesélhessek megint. Rólam, magamnak, ha olvasod, még neked is, mert jó néha újra létezni kicsit az elmúlt pillanatokban.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.07.01. 14:03, Ena
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |